Tokoz Pro 300 zárbetét

Tokoz Pro 300 zárbetét, és a Tokoz Pro 400 zárbetét a legmagasabb elérhető biztonsági besorolást kapták a Magyar Biztosítók Szövetségétől. Ezt a minősítést elsősorban a különleges, lamellás kialakításnak köszönhetik, ami azt jelenti, hogy a zárbetét működtetését a szokványos rugók és csapok helyett, rozsdamentes acélból készített lamellák végzik. Ebből adódóan védettek gyakorlatilag az összes ismert zárnyitási technika ellen, mint például a letapogatás, valamint az olyan roncsolásos nyitási technikák ellen, mint a zárbetét megfúrása, törése. Emellett a lamellás működtetés szinte kizárja a meghibásodás lehetőségét, és jelentősen megnöveli, a hengerzárbetét élettartamát is.  A zárbetét használata kültéri környezetben sem ütközik akadályba. A Tokoz Pro zárbetétek moduláris felépítésűek ezért szinte bármilyen méretben rendelhetők.  A zárbetétekhez 5 darab kulcs tartozik, melyek másolása kizárólag a mellettük található biztonsági kártya bemutatásával történik. A Tokoz PRO zárbetét családot jelenleg a Pro 300 és a Pro 400 típusok alkotják. A Tokoz Pro 300 esetében a zárbetét háza cink ötvözetből készült, a Tokoz Pro 400 esetében pedig acélból. További különbség, hogy a Pro 400 kapott egy plusz 3mm vastag homloklapi védelmet.

A Tokoz PRO zárbetét családot jelenleg a Pro 300 és a Pro 400 típusok alkotják A Pro 300-at tekintjük alap típusnak, azonban az “alaptípus” kifejezés itt kicsit megtévesztő lehet, mivel egy magas biztonságot nyújtani képes termékről van szó. A hazai zárbetét piacon mindenképpen a prémium kategóriába sorolható.


MABISZ besorolásLegmagasabb, 6. osztály
Kulcsmennyiség5 db
MűködésLamellás, rúgók és csapok nélkül
Garancia5 év

Tokoz Pro 300 mérettáblázat

60 mm 30×30              
65 mm 30×35              
70 mm 30×40 35×35            
75 mm 30×45 35×40            
80 mm 30×50 35×45 40×40          
85 mm 30×55 35×50 40×45          
90 mm 30×60 35×55 40×50 45×45        
95 mm 30×65 35×60 40×55 45×50        
100 mm 30×70 35×65 40×60 45×55 50×50      
105 mm 30×75 35×70 40×65 45×60 50×55      
110 mm 30×80 35×75 40×70 45×65 50×60 55×55    
115 mm 30×85 35×80 40×75 45×70 50×65 55×60    
120 mm 30×90 35×85 40×80 45×75 50×70 55×65 60×60  
125 mm 30×95 35×90 40×85 45×80 50×75 55×70 60×65  
130 mm 30×100 35×95 40×90 45×85 50×80 55×75 60×70 65×65
135 mm 30×105 35×100 40×95 45×90 50×85 55×80 60×75 65×70
140 mm 30×110 35×105 40×100 45×95 50×90 55×85 60×80 65×75
145mm 30×115 35×110 40×105 45×100 50×95 55×90 60×85 65×80
150 mm 35×115 40×110 45×105 50×100 55×95 65×85
155 mm 40×115 45×110 50×105 55×100
160 mm 45×115 55×105
Fél betét 10×30
Fél betét 10×35

Megvásárolhatja minden méretben Webáruházunkban.

Elérhetőség:
1035 Budapest, Kerék u. 4.
 
Telefon:
06 (1) 250 1471
Fax:
06 (1) 453 2533
E-mail:
info@biztonsagtechnika.hu
Webáruház: